Robotcsámborgás program a Kisteleki Általános Iskolában

Robotcsámborgás program a Kisteleki Általános Iskolában  2024/25

A Robotcsámborgás program keretén belül újra lehetőségük volt tanulóinknak a padlórobotokkal dolgozni digitális kultúra tanórákon. Főként a 3-5.évfolyamon használtuk, de még a legnagyobbak (7-8.o.) is használták egy kis angol kihívás megoldására. Évfolyamtól függetlenül nagyon jók ezek a kis robotok a problémamegoldó gondolkodás, a logikus-algoritmikus gondolkodás, a kreativitás fejlesztésére, az együttműködési készség javítására. Többnyire csoportmunkában dolgoztunk a robotokkal, de volt páros és egyéni munka is.

Mivel a magyar népmese napja és az állatok világnapja is erre az időszakra esett, így egyértelmű volt, hogy ezzel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk a tanulóknak a padlórobotok segítségével. Például mesés memóriakártyák párjait keresték, mesékre jellemző szavakat kellett csoportosítani attól függően, hogy j vagy ly betűt tartalmaztak. Állatképek darabokra vágott megfelelő részeit kellett megkeresni, bejárni a robottal, majd összeilleszteni. Természetesen volt matekos kihívás is: a szorzás és osztás gyakorlására egy dominósort kellett kirakniuk – azaz a megfelelő sorrendben bejárni a robottal a pályát. A környezetismeret tantárgy is megjelent a feladatok között, hisz pont ez a lényeg: szinte az összes tantárgyhoz használhatóak a robotok.

A kisebbeknél általában a cél volt adott, azaz nekik kellett megtervezni az utat és beprogramozni a robotot. Ha a megfelelő helyen állt meg a padlórobot, akkor jól programozták be. A nagyobbaknál már kipróbáltuk a fordított helyzetet is: én adtam meg nekik az útvonalat, és az indulás helyét, majd először manuálisan kellett bejárniuk a pályát, megadni a cél koordinátáit, és ezt ellenőrizték le a padlórobottal. Ez a típusú feladat is nagyon tetszett a tanulóknak.

A harmadikosok még csak most ismerkedtek meg a robotok irányításával, a náluk nagyobbak viszont már ismerősként üdvözölték a robotokat, és szívesen vetették bele magukat a kódolás rejtelmeibe.

Örültünk a lehetőségnek, és reméljük, nemsokára már a mi iskolánknak is lesznek saját padlórobotjai. 

Molnár Katalin informatikatanár