2010 Kistelek

Willkommen in Kistelek!

 

Idén már 3. alkalommal fogadhattuk a mechterstädti Bertha-von-Suttner-Regelschule diákjait a már 8 éve tartó partneriskolai kapcsolat keretében Kisteleken.

Október 25-én este 8 óra után érkezett iskolánkba  a 23 thüringiai diák, s az őket kísérő 4 pedagógus (Karin Varga, Peter Bake, Dagmar Pischel és Silvia Matthieß).

Másnap Csányi József igazgató úr a felsőtagozatosok előtt az aulában köszöntötte vendégeinket, akik a délelőtti óralátogatások során bepillantást nyerhettek iskolánk hétköznapi életébe. Délután a sportcsarnokban megrendezett, immáron hagyományos kézilabda találkozó a vendégek győzelmével ért véget.

A hét további napjaiban is felejthetetlen élményekben volt részünk. Egy kis ízelítő a programokból:  Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark, Kóborló, Sziksóstói Kalandpark,  Szegedi Dóm, Tropicarium, Fővárosi Nagycirkusz, Csodák Palotája, Parlament, Budai Vár, Napfényfürdő Aquapolis Szeged.

Péntek délelőtt Égető Katalin, iskolánk diákönkormányzatát segítő tanár vezetésével bemutattuk diákparlamentünk munkáját. A délutáni szüreti bálon már együtt bulizott mindenki.

Német kollegáink sem fogják elfelejteni a gödöllői Királyi Kastélyban tett látogatást és a budapesti József Attila Színház Made in Hungária című előadását. Ezt a kellemes vasárnapot a régi Tanyacsárdában elfogyasztott vacsora zárta. „Pedagógus kórusunk” nótacsokorral szórakoztatta a vendégeket.

Mint minden alkalommal, idén is sok feladat hárult a vendéglátó családokra. Az esti programok megszervezése mellett még vasárnap is azon fáradoztak a szülők, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.

A búcsúvacsorán Nagy Sándor polgármester úr köszöntötte a jelenlévőket, és kívánt sok sikert a partnerkapcsolat folytatásához.

Szerda reggel fájó szívvel, de sok élménnyel gazdagodva váltunk el egymástól. Viszontlátásra! Jövőre találkozunk Mechterstädtben!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Muhelné Madácsi Magdolna tanárnőnek a programok összeállításában és lebonyolításában nyújtott segítségéért, az iskola vezetőségének és minden dolgozójának aktív részvételükért, az Aqua Hotel munkatársainak a német kollegáink színvonalas vendéglátásáért, a Kisteleki Polgármesteri Hivatalnak anyagi támogatásáért és végül, de nem utolsó sorban a vendéglátó családoknak áldozatos munkájukért.

2010-2012-ben a partneriskolai kapcsolat megvalósításának anyagi hátterét a Tempus Közalapítvány által kezelt Comenius Iskolai együttműködések program biztosítja.

 

Kiss Imre

Programm (25. Oktober-03. November 2010)

Tag Programm +++ Programm für die Kollegen
25.10.

gegen 19 Uhr

MontagAnkunft, Empfang in der Schule, Begrüßung im Speisesaal der SchuleAbendessen im Hotel mit den ungarischen Kollegen (ca. 9 Pers.)26.10.

 

 

14-17 Uhr

 

DienstagBegrüßung der Gäste in der Schulaula

Teilnahme am Unterricht

Mittagessen in der Schule

Handball, Fußball in der Sporthalle

 

 

 

17.00 Kaffeepause

18.00 Fischrestaurant „Fehértó”27.10.

 

-17 Uhr

MittwochBusfahrt nach Ópusztaszer

Mittagessen auf dem Farm „Kóbor-ló”

Abenteuerpark in der Nähe von Szeged

Abendessen in Szeged

Restaurant „Jobb, mint otthon” (Besser als zu Hause)28.10.

 

DonnerstagReise nach Budapest ( Campona-Tropicarium, Circolombia )

Ankunft in Kistelek ca. 19 UhrÜberraschung29.10

 

FreitagTeilnahme am Unterricht

Mittagessen in der Schule

Erntedankfest Tanzveranstaltung (Szüreti bál)Pizzaparty im Lehrerzimmer

(Pizza und Palatschinken)30.10.

 

SamstagReise nach Budapest (Csodák Palotája/Palast der Wunder/, Parlamentbesuch, Burgviertel)

Ankunft in Kistelek ca. 20 UhrAbendessen im Hotel31.10.

 

 

 

SonntagFreies Programm mit den GastfamilienReise nach Budapest

Königliches Schloß Gödöllő

15 Uhr Theaterbesuch

Musical: Made in Hungaria

Abendessen im „Tanyacsárda”01.11.

MontagNapfényfürdő Aquapolis Szeged

(den ganzen Tag)Abendessen im Hotel02.11.

 

 

 

 

 

DienstagSpaziergang in Szeged

Einkauf im Supermarkt CORA

Ankunft in Kistelek

Bewertung des Projekts, Präsentation der Ergebnisse, Diashow

Gemeinsames Abendessen der Teilnehmer (Schüler, Eltern, Kollegen) 03.11.

MittwochAbschied nehmen, Abfahrt unserer Gäste

 

 

 

Képek

 

Barangolások