Farsang 2015

2015 február 6-án tartottuk iskolánkban a farsangi mulatságunkat. Szinte valamennyi tanulónk jelmezbe bújt ezen a délutánon. A jelmezes bemutatkozást az alsó tagozatosok kezdték. A legkisebbek egyéni ötleteiket valósították meg, a harmadik és negyedik évfolyamosok közös produkcióval készültek. A fergeteges hangulat részesei voltak a rendezvényházba ellátogató szülők és nagyszülők is, valamint a meghívott óvodások. Késő délután következtek a felsősök, akik osztályonként álltak színpadra. A karácsonyi projekthét folytatásaként szintén egy-egy nemzet jellegzetes öltözetét, táncát, zenéjét hozták el iskolánkba. A műsort a nyolcadik évfolyam közös táncprodukciója zárta, mely egyben megalapozta az esti buli hangulatát. A sikeres lebonyolításban való részvételért köszönetet mondunk az SZMK-nak, a DÖK-nek és Holota Lászlónak.

Az alsó tagozat fényképei

A felső tagozat fényképei

Farsangi videók listája