EURÓPA BAJNOK BRONZÉRMES MAGYAR MALKA, ISKOLÁNK 3.OSZTÁLYOS TANULÓJA!

Magyar Malka 2019-ben kezdte el a versenyzést Fit-kid, Dance kategóriában. Már akkor látszott, hogy milyen tehetséges, mert első országos versenyén III. helyezést ért el.

2020-ban II. osztályban/B versenyzőként II. helyezést ért el. Ezután három országos versenyen megerősítette helyét az EB indulók között. Minden versenyen legalább 20 ellenféllel kellett a tudásukat összemérni, de a végén összetettben, a három legjobb között kijutott az EB-re. A pandémia miatt online kellett a versenyt megrendezni, de a verseny menete mindenben ugyanaz volt.

2021. október 30-án online közvetítés alatt a nemzetközi zsűri pontozása alapján, a Lengyelországban megrendezett nyílt nemzetközi versenyen Európa Bajnoki III. helyezést ért el!

Edzői: Kádas Kálmán, a Victoria Fitness testnevelő tanára Kiskunfélegyházán, és Zavodszky Rita a PRO-Art Táncakadémia kiváló tánctanára.

Gratulálunk Malkának a szép sikereihez, nagyon büszkék vagyunk Rá!

Horváth Éva osztályfőnök