Tanulmányi eredmények kategória bejegyzései

Országos 5. hely

 

A Curie Környezetvédelem Emlékverseny országos döntőjét 2022. április 23-án Szolnokon rendezték meg, melyen diákjaink kiváló eredménnyel szerepeltek, 5. helyezést értek el. A csapatverseny során írásbeli és szóbeli feladatokat is meg kellett oldaniuk a versenyzőknek. A 3 fős csapatnak a környezetünkben található természetes vizek szennyeződéséről kellett kiselőadás tartani, amely nagyon jól sikerült. A lányok és felkészítőjük sokat készültek. Az előadás elkészítéséhez a terepen gyűjtőmunkát és megfigyeléseket végeztek. Különböző szempontok szerint vizsgálták meg a vízminőséget, betekintést nyertek a környékbeli vizek életközösségébe.

Csapattagok: Bitó Liliána 8.b, Kiss Gréta 8.c, Rácz Emma 8.a

Felkészítő tanáruk: Kis-Pál Gabriella

Szeretettel gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak!

További sok sikert, eredményes versenyzést kívánunk!

Misik Balázs 2. helyezés – Bor Pál fizikaverseny

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Általános és Környezetfizikai Tanszékének szervezésében az idén 13. alkalommal megrendezett Bor Pál fizikaversenyen az elő- és középdöntő után a megyei döntőbe jutott Misik Balázs 7.a osztályos tanuló.

A számításos feladatok, kísérletek és ezek elemzése után a rangos mezőnyben a 2. helyen végzett.

Felkészítő tanára: Krizsán Péterné

Szeretettel gratulálunk Balázsnak és felkészítő tanárának!

További sok sikert, eredményes versenyzést kívánunk!

XXXIII. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny megyei döntője

Iskolánk tanulói az idei tanévben is eredményesen szerepeltek a Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny megyei döntőjén.

7.  évfolyam:

  • 1. helyezett Misik Balázs 7.a osztályos tanuló
  • 3. helyezett Bálint Janka 7.b osztályos tanuló.

A versenyen Sipos Hunor és Gombos Pál Olivér 7.c osztályos tanulók is eredményesen szerepeltek.

8. évfolyam:

  • 4. helyezett Kiss Gréta 8.c osztályos tanuló
  • 8. helyezett Rácz Emma 8.a osztályos tanuló

Misik Balázs bejutott az Országos döntőbe, melyet május 27-29 között rendeznek meg Egerben.

Gratulálunk a versenyző gyerekeknek, és köszönjük Kis-Pál Gabriella tanárnőnek lelkiismeretes munkáját.

További szép sikereket kívánunk.

 

Gömöri Virág kürtversenysikere

Gömöri Virág a XIV. Országos Zeneiskolai Kürtversenyen Különdíjat kapott!

A Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola kürt tanszakos növendéke a 2022. január 22-én megtartott szegedi területi válogatón Csongrád-Csanád megyéből egyedüli versenyzőként jutott tovább a kisújszállási döntőbe.

  1. március 4-6. között Kisújszálláson megrendezett országos verseny 2 fordulóból állt.
    Első nap és második nap is 2 darabot kellett előadniuk.

A két forduló összesített eredményei alapján hirdettek eredményt.

Korcsoportjának egyik legfiatalabb versenyzőjeként Különdíjat kapott.

Felkészítő tanára: Czirok Zoltán

Zongorakísérő: Horváth Lívia

Gratulálunk mind a versenyzőnek, mind a felkészítő tanároknak!

Bor Pál fizikaverseny

Az idén 13. alkalommal rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Általános és Környezetfizikai Tanszékének szervezésében a Bor Pál fizikaversenyt. Iskolánkból 5 diákunk jutott az 1. fordulóból tovább. Eddigi szorgalmas és lelkiismeretes munkájuknak köszönhetően az alábbi tanulóink fognak 2022. március 18-án (pénteken) a Szegeden rendezendő középdöntőben versenyezni:

7. évfolyamon:

  • Misik Balázs 7.a

8. évfolyamon:

  • Rácz Emma 8.a
  • Bitó Liliána 8.b
  • Borka Lara 8.c
  • Kiss Gréta 8.c

Felkészítő tanáraik: Krizsán Péterné és Kozma Attila

Szeretettel gratulálunk tanulóinknak és felkészítőiknek!

További sok sikert kívánunk!

 

 

Meleg István kémiaverseny

Az idén 20. alkalommal rendezte meg a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium a Meleg István Kémiaversenyt. Iskolánkat a döntőben 4 diákunk képviselte. Szorgalmas és lelkiismeretes felkészülésük szép sikert eredményezett.

  1. évfolyamon:
  • Bálint Janka 7.b  2. hely
  • Gombos Pál Olivér 7.c  3. hely
  • Sipos Hunor 7.c  7. hely
  1. évfolyamon:
  • Kiss Gréta 8.c  4. hely

Felkészítő tanáruk: Kis-Pál Gabriella

A jubileum alkalmával elismerésben részesítették a verseny legsikeresebb felkészítő tanárait. Ennek eredményeként Kis-Pál Gabriella tanárnő a 2. helyen végzett. Köszönjük lelkiismeretes tehetséggondozó munkáját!

Szeretettel gratulálunk tanulóinknak és Kis-Pál Gabriella tanárnőnek a sikeres versenyzésükért! További sok sikert kívánunk!

Országos siker történelemből!

Van aki az online oktatás alatt sem unatkozott, hanem szellemi kihívásra vállalkozott.
Misik Balázs 6.a osztályos tanuló a Hebe Kft. 2020-2021-es tanévben meghirdetett 2 fordulós Időutazó országos történelem levelező versenyen 5-6-dik osztályos korcsoportban kitartó és lelkiismeretes munkájának köszönhetően 1. helyezést ért el!
A különféle típusú és nehézségű játékos feladatokat, rejtvényeket Balázs mindig nagy lelkesedéssel és szorgalommal oldja meg.Köszönjük neki ezt a szép eredményt, mellyel öregbíti iskolánk hírnevét.
Nagy szeretettel gratulálunk Balázs sikeréhez és kitartást kívánunk a folytatáshoz is!

Tanára: Csekő Izabella