A Magyarok Karácsonya című betlehemes nagy sikert aratott az általános iskolások körében is.
A Kisteleki Általános Iskola tanulói és tanárai a Szent István Király templomban ünnepelték a karácsonyt.
December 19-én a Kisteleki Betlehemezők Csapata két előadást is tartott az alsósok és felsősök számára. Az iskolások által kétszer is zsúfolásig megtelt a templom, az előadás kezdetéig nagy érdeklődéssel nézegették a padokban ülők a gyönyörű, csillogó díszek által ünnepi fényekben tündöklő karácsonyfákat.
Harmat József tanár úr szeretettel köszöntötte a gyerekeket és tanáraikat, és elmesélte nekik a Magyarok Karácsonya című betlehemes létrejöttének történetét. A 200 éve felépült Szent István Király templomnak és Szent István 1000 karácsonyán való megkoronázásának állít emléket ez a Jézus születéséről szóló igazi magyaros betlehemes. Az ősmagyarok történelmébe ágyazott betlehemi történet István királyunk megtérésén keresztül láttatja Jézus születését.
A különleges megvilágításban zajló, egymásra épülő, a templom egész terét betöltő változatos jelenetek sora teljesen elvarázsolta a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A gyerekek nagy figyelemmel követték a korhű ruhákba, kaftánokba öltözött ősmagyarok és Szent Gellért párbeszédeit, csodálkoztak a sok-sok angyal által megjelenített teremtés történetén és Mária jelenetén, élvezték a hatalmas Heródes és királyok beszélgetését, jókat derültek a csodaszép szűrbe öltözött öregpásztor és kispásztorok humoros, táncos jelenetein, és meghatóan figyelték Szent István koronázását, sokan együtt énekelték a szereplőkkel az ismert dalokat.
A lenyűgözően szép, mindenki szerepéhez illő jelmezek és kellékek, a karakter szerepek átélt alakítása, a kifejező szövegmondás, a jelenetekről szóló és összekötő énekek, a pásztortáncok, a több mint száz szereplő egymásra figyelése, összefogása mind-mind erősítette azt a katarzist, és felemelő lelki élményt, amit nagyon sokan átéltek és megkönnyeztek. Szűnni nem akaró vastapssal jutalmazták kicsik és nagyok társaik szereplését.
Sok sikert a Kisteleki Betlehemező Csapatnak a Nemzetközi Betlehemes Versenyben való szerepléshez!
Pénteken megrendezésre került az első Mikulás Kupa a Kisteleki Általános Iskolában. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, szépen küzdöttek. 5 fordulós, órás versenyt játszottak.
1-2 osztályosok lány kategória: 1.helyezett: Szabó Virág 2.b Kistelek
A Kisteleki Általános Iskolában különleges faldekorációk készültek. Misurda Ágnes falfestő művész munkái teszik mostantól hangulatosabbá iskolánk közösségi tereit, ecsetvonásai nyomán a fehér falakra színes képek kerültek.
Az elmúlt években, több mint 800 millió forintból megvalósult intézményünk infrastrukturális fejlesztése. A most készült falképek ezt a nagy ívű beruházást koronázzák meg, és így a gyermekek nemcsak modern, hanem szép környezetben is tölthetik el napjaikat.
Az egyik lépcsőházban Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményének jelenetei elevenednek meg. A másik lépcsőház falait hungarikumok díszítik, felhívva tanulóink figyelmét nemzeti értékeinkre.
A Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában megrendezett ,,Mesét mondok” tankerületi alsós mesemondó versenyen, 3-4. évfolyamos kategóriában, Menyhárt-Veisbart Hargitta 3. c osztályos tanuló III. helyezést ért el. Eredményével bejutott a Csondgrád-Csanád vármegyei mesemondó minősítő versenyre, amit a Szentesi Deák Ferenc Általános Iskolában rendeztek nov. 26-án. ,,A pletykás asszonyok” című népmesével Hargitta ezüst elismerésben részesült. Eredményeihez gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Felkészítő tanító: Borsikné Szabó Ildikó
Köszönjük Hargitta szüleinek a sikeres versenyzéshez nyújtott támogatást!
Iskolánkban az Aktív Iskola program keretein belül, az idei tanévben immár második alkalommal került megrendezésre az Aktív Közlekedés Hete, amelynek célja a biztonságos közlekedés fontosságának tudatosítása illetve az egészséges, aktív életmódra nevelés volt.
Számos program várta iskolánk tanulóit a hét folyamán alsó és felső tagozaton egyaránt. Voltak tanórákba beépített, valamint külön szervezett délutáni foglalkozások is, melyeken részt vettek tanulóink. Ilyenek voltak például:
Tanóra keretein belül az 5. évfolyamnak tartott dr. Sejben Győző rendőr őrnagy Közlekedési ismeretek című előadást.
Több osztálynak „Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!” (KEVE) elnevezésű baleset-megelőzési program is megvalósításra került a hét során.
Kerékpártúrák valósultak meg az alsó és felső tagozaton egyaránt számos osztályban.
A Hétkerék Egyesület jóvoltából, Sándor Attila kezdeményezésére mind az alsó, mind pedig a felső tagozaton rendőrök, polgárőrök és az egyesület tagjai ellenőrizték az iskolába kerékpárral érkező diákok kétkerekűinek felszereltségét, állapotát. A kerékpáros közlekedés kötelező felszerelését ismertették a tanulókkal, felhívták a figyelmet a jól láthatóság fontosságára. A könnyen javítható hibákat a helyszínen orvosolták is.
Testnevelés órákon edző irányításával görkorcsolya, gördeszka oktatáson vehetett részt minden felső tagozatos diák, melynek nagy sikere volt a gyerekeknél.
Természetjárásra is sor került a közeli Vásártérre, amikor is 3-4 fős csapatokba szerveződve Közlekedési Bingo-t játszottak a tanulók, ahol KRESZ-táblákat kellett keresni, felismerni, majd jelentésüket ismertetni.
Délutáni foglakozások keretein belül alsó és felső tagozaton 2-3 fős csapatokban KVÍZ verseny került megrendezésre. A versenyen a gyalogos és kerékpáros közlekedés, illetve a tanult KRESZ alapvető szabályain keresztül mérhették össze tudásukat a gyerekek.
A legnépszerűbb program a Körforgalom – Közlekedj okosan csapatverseny volt, ahol összesen 16 csapat nevezett, a felsősök 5 fős csapatokat alkotva 6 állomáson vehettek részt a városban, mely elég nagy szervezettséget igényelt, melyben Kistelek Város Önkormányzata – Czeglédy-Dukai Enikő is segítségünkre volt. Az Iskola udvarán ügyességi akadálypályát építettünk meg, melyet időre kellett kerékpárral teljesíteni. A többi állomáson (Kisteleki Rendőrkapitányság, Kisteleki Ede Városi Könyvtár, Kisteleki Sportcsarnok, Kistelek Polgármesteri Hivatal, Kistelek EFI – Egészségfejlesztési Iroda) szórakoztató feladatok, élményszerű játékok várták a gyereket. Az első három csapat komoly díjazásban részesült.
A programsorozat közösségi élményt adott, ahol játékos tanuláson keresztül a programok hozzájárultak ahhoz, hogy a diákok tudatosabb közlekedővé váljanak a jövőben.
Nagyon szépen köszönjük azok segítségét, akik valamilyen formában kapcsolódtak programunkhoz, segítették megszerezését, megvalósítását!
A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került iskolánkban a Humán munkaközösség szervezésében a Szépírás verseny. Az idei versenyt 2025. október 13-án 14:00-kor hétfőn rendeztük meg. A versenyen 40 fő vett részt. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, mivel sok szép írásmű készült el. A zsűri segítségére voltak az értékelés során az alsós tanító nénik is, akik véleményükkel segítették a végső döntést. Az elkészült írásműveket, több szempont alapján mérlegelte a zsűri. Évfolyamonként hirdettünk első, második és harmadik helyezettet, akik oklevelet kaptak. A legszebben író fiúk kategóriában ketten kaptak emléklapot. Eredmények:
évfolyam . 1. helyezett Szűcs Kinga 5.c. . 2. helyezett Balogh Dorina Andrea 5.a. . 3. helyezett Szabó Enikő 5.c. Különdíjasok: A legszebben író fiúk Bárkányi Imre 5.b. Vígh László 5.d.
évfolyam . 1. helyezett Horváth Zoé 6.c. . 2. helyezett Kucsora Kata 6.b.
évfolyam . 1. helyezett Horváth Réka 7.c. . 2. helyezett Gombos Martina 7.b. . 3. helyezett Kalapos Lara 7.b.
évfolyam . 1. helyezett Farkas Réka 8.c. . 2. helyezett Mika Szintia 8.b. . 3. helyezett Kucsora Gréta Jázmin 8.a.
Gratulálunk az elért eredményekhez! További sok sikert kívánunk! Galéria képek: Versenyen készült képek:
2025. október 10-én pályaorientációs napot tartottunk. Minden évben hangsúlyt fektetünk a különböző szakmák bemutatására, megismertetésére, a munkahelyek meglátogatására. Már az első osztályos tanulóink is aktív résztvevői ennek a programnak. Az 1.a és 1.c osztály sétát tett a pénteki piacon, majd interaktív feladatokon és meséken keresztül beszélgettek a foglalkozásokról. Az 1. b osztály kisebb kirándulást tett egy tanyagazdaságba, ahol állatok gondozásával ismerkedtek. A 2.a osztály kerékpárral látogatta meg a Gombos kertészetet, ahol az üvegházi növénytermesztés legmodernebb technológiájába nyerhettek bepillantást. A 2.b és 2.c osztályok a tűzoltóságra látogattak el. Érdekes és fontos ismereteket szereztek a tűzoltók munkájáról, a biztonságos tűzhasználatról, a veszélyek elkerüléséről, és esetleges balesetnél a helyes állampolgári magatartásról. A 3.a osztályosokat a Takó kertészet fogadta, ahol a kertészetben folyó munkákat tekinthették meg a gyerekek, majd interaktív feladatokkal és játékokkal színesítették a délelőtti programjukat. A 3.b osztály a Czékus Műszaki Állomáson és a mellette lévő lovarda látogatásakor szereztek új élményeket. A mentőállomáson sok fontos ismerettel gazdagodott a 3.c osztály és szituációs játékokkal tették még izgalmasabbá a délelőttöt. A 4.a osztály a Kisteleki Rendőrkapitányság működését, dolgozóit, tevékenységeit ismerhette meg. A gyerekek érdekes tájékoztatást és bemutatást kaptak az egyenruháról, a fegyverekről, a napi munkáról, a rendőri eszközökről, autóról. A 4.b osztály igazi „én-időt” varázsolt magának: edzőterem felkeresésével kezdték a napot, majd egy fodrászatban és egy manikűrös szalonban tettek látogatást. Megszépülve, feltöltődve, friss és nagyon jó élményekkel tértek vissza az iskolába. A 4.c osztály a Polgármesteri Hivatal feladataival, tevékenységeivel, dolgozóival ismerkedtek meg. Kipróbálhatták, hogy milyen a polgármester úr székében helyet foglalni és hogyan zajlik egy esküvő? Az anyakönyvvezető egy „igazi esküvővel” lepte meg a gyerekeket, amely nagyon nagy sikert aratott. Köszönjük minden intézménynek, szervezetnek, vállalkozónak, hogy segítették iskolánk programját és igazi, élményteli napot biztosítottak tanulóinknak!
Az 5. és 6. osztályosok programját az osztályfőnökök szervezték meg. Ezen a napon az 5.a osztály Szegedre utazott, ahol a vonaton megismerkedtek a kalauz munkájával. Majd múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A Kisteleken élők évtizedek óta tudják, hogy a Zefir cukrászdában finom sütiket lehet kapni. Az 5.b osztály tanulói a cukrász szakma szépségeivel ismerkedtek ezen a napon. Érdeklődéssel figyelték, milyen összetett egy cukrász feladata, mitől lesz szép és finom egy tortaszelet, mikor indul munkába egy cukrász. Természetesen finom süteményeket is megízlelhettek. Az 5.c osztályosok a Polgármesteri Hivatalban dolgozók munkáját követték nyomon. Még rögtönzött házasságkötést is eljátszottak a tanulók. Utána nagy sétát tettek a városban, benéztek az Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumba, majd a Roberto Car autókereskedésben töltöttek el egy kis időt. Izgalmasan telt a délelőtt az 5.d osztályosoknak is. Először kerékpárral a város szélén álló Házépítők Áruházába mentek, ahol nagy szeretettel
fogadták őket, utána a Kisteleki Öntözéstechnika dolgozóinak a munkáját követhették nyomon. A mezőgazdaság és állattenyésztés szépségét és nehézségét tapasztalhatták meg a 6.a osztály tanulói, akik egyik osztálytársuk tanyáján tettek látogatást. A 6.b osztályosokat a Prysmian MKM Kisteleki Kábelgyár munkatársai látták vendégül. Tartalmas délelőttöt töltöttek el ott. Az 6.c osztály tanulói a Kisteleki Ede Városi Könyvtárban megtapasztalhatták, hogy a könyvtárosnak nemcsak az a feladata, hogy kölcsönzéskor kitölti az olvasójegyünket. Cél volt, hogy megismerkedjenek a könyvtár szerkezetével is. Az alapok megismerése után játékos vetélkedő keretében mutatták meg, mit tanultak aznap. Minden fogadó intézménynek köszönjük az együttműködését. Sok éves hagyomány iskolánkban, hogy a pályaorientációs napon meghívjuk azoknak a középiskoláknak a képviselőit, ahol szívesen tanulnak tovább tanulóink. Nagy örömünkre szolgál, hogy évek óta nagy érdeklődés kíséri ezt a napot. A középiskolák tanárai és tanulói a 7. és 8. osztályos tanulóknak bemutatták az iskolájukban folyó munkát, tájékoztatást adtak a következő tanévben induló osztályokról. Köszönjük nekik, hogy igazán élményszerű intézmény bemutatókat tartottak, ezzel is felkeltették diákjaink érdeklődését. 8 iskola fogadta el meghívásunkat, melyek a következők: Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium; Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum; Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium; Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola; Alföldi ASZC Fodor József Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola; Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium; Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza; Mórahalmi Technikum, Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium. Az idén először az Agrárkamara munkatársa is bekapcsolódott diákjaink pályaválasztásának előkészítésébe. Évek óta jó kapcsolatot ápolunk a Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaválasztást segítő munkatársaival. Ők is részt vettek ezen a napon, ahol játékos feladatok segítségével mélyítették a továbbtanulás előtt álló diákjaink tudását. Köszönjük kitartó munkájukat.