A szeptember 29-ei nap eseményei

2017. szeptember 29-én iskolánk is csatlakozott a Magyar Diáksport Napja mozgalomhoz. Sportnapunk első feladata volt, hogy diákjaink és tanáraink lefussák a 2017 métert, melyet évfolyam szintű fiú és lány kategóriába lebontva indítottunk el. A futás befejeztével egész napos sportnap következett. A gyerekek saját maguk választhatták ki azt a sportágat amelyben kedvüket lelték. Az iskolánk erre a napra megrendelt óriás légvárán és csúszdáján valamint élő csocsóján előzetes időbeosztás alapján játszhattak a gyerekek. Ezt követően tollaslabda, kosárlabda, labdarúgás sportágakban évfolyam bajnokságok indultak. Aerobik sportágban egy órás kondiedzés. Akik pedig nem szerettek volna bajnokságban részt venni, azok választhattak 10 km-es távon görkorcsolya vagy kerékpár túrán vehettek részt.

Péntek délután az alsó tagozatosok mellett az óvodások is megérkeztek a Langaléta Garabonciások műsorára. 4 érdekes figura látogatott az iskola udvarára. Gólyalábakon emelkedtek a gyerekek fölé, sok-sok vidámságot varázsoltak  kicsik és nagyok arcára. Műsorukban a kurta lábú publikumot is bevonták, lélegzetelállító, néha „életveszélyes” produkciókat mutattak be. A két nyakigláb lovas az apróbb gyerekeket még meg is röptette. Vastaps köszöntötte az előadás végén a gólyalábas társulatot.

Köszönjük az EFI iroda munkatársainak az egész napos program lebonyolítását és az ajándékokat.

A 2017 méter futás után pályaválasztási börzét tartottunk. Meghívtuk iskolánkba azoknak a  középiskoláknak a képviselőit, ahol az elmúlt években szívesen tanultak tovább diákjaink. Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan elfogadták a felkérésünket. 15 percben bemutathatták az iskolájukban folyó munkát, tájékoztatást adhattak a következő tanévben induló osztályaikról.

A nap elején Dr. Tóth Éva praktikus tanácsokkal látta el a 7. és 8. osztályosokat. Szólt arról, hogy mire figyeljenek akkor, amikor középiskolát választanak. Hogyan tájékozódjanak akkor, amikor ellátogatnak azokba  az intézményekbe, amelyek felkeltették érdeklődésüket.

Ezután bemutatkoztak a középiskolák:

  • Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma
  • Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma
  • Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza
  • Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola Kistelek
  • Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézménye 
  • Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

Tanulóink Bakos Aranka segítségével tájékoztatást kaptak az Arany János programról is.

  Sportnap:

 

  Langaléta Garabonciások:

 

  Pályaválasztási börze: