Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.

Jósolhatnánk magunk is nagyszüleink példáját követve, de mivel az időjárás gyakran megtréfál minket, inkább csak történetek olvasásával és lámpások készítésével készültünk az idei Márton napra.
A tanító nénik segítségével sokat megtudhattak tanulóink azokról a hagyományokról, amelyek régen a mindennapi életünk részét képezték. A mai gyerekek számára nehezen elképzelhető, hogy voltak idők, amikor a fizetést sokszor terményben és élőállatban kapták meg a gazdasági év végén az emberek. De furcsán néznének a terített asztalra is, ha a karácsonyig tartó böjtöt most is betartanánk.
Szent Márton élete is érdekes olvasmány, de az ő általa követett eszmék távol vannak a mai kor emberétől. A szülők vagy a pedagógusok segítségével elkészített saját kis lámpásukkal a kezükben, a tábortüzet körben álló gyerekek azonban egy pár percre elfeledkeztek korunk fontos vívmányairól (internet, mobiltelefon, stb.), és talán ugyanolyan lelkesen figyelték a fellobbanó lángokat, mint tették azt a valaha élt kortársaik.

Kiss Imre