Petőfi napok

Szent Patrik nap a Kisteleki Általános Iskolában

A Petőfi-napok alkalmából Idegennyelvi munkaközösségünk egy vidám és rendhagyó
programmal várta az érdeklődő felső tagozatos tanulókat. A közel 90, zöld ruhába öltözött
diák Írországról és védőszentjéről, Szent Patrikról tudhatott meg érdekességeket.
Megismerkedhettek Szent Patrik életével, a Szent Patrik nap hagyományaival, jelképeivel, ír
táncosok előadását tekinthették meg (sajnos csak videón). Meghallgathatták Szent Patrik
imáját, ír versekkel és ír ételekkel kapcsolatos, játékos feladatokat oldhattak meg. 
A résztvevőket egy pohár – a Szent Patrik nap zöld színét idéző – üdítővel vendégeltük meg.
A rendezvény lezárásaként a résztvevő gyerekek lehetőséget kaptak egy, a Szent Patrik napra
vonatkozó online kérdőív kitöltésére, amelynek az első három helyezettjét ajándékokkal
díjaztuk:
     I. Nagy Zoé 6.a
     II. Bálint Zsófi 6.b, Muntyán Hanna 6.b
     III. Rácz Szofia 6.a
Munkaközösségünk köszönetét szeretné kifejezni Kiss Szimonetta tanárnőnek a rendezvényen
nyújtott munkájáért, iskolánk rendszergazdájának, Pál Patriknak a technikai segítségéért, az
Oxford University Press kiadónak a díjakért, Dóda Ramóna és Csókási Lívia tanulóknak a
segítő munkájukért, valamint iskolánk szülői munkaközösségének az anyagi támogatásáért.

Mészáros Orsolya 
Idegennyelvi munkaközösség-vezető

 

Humán munkaközösség

Versmondó-verseny
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából rendhagyó Versmondó-versenyt
szerveztünk a felső tagozatos diákok számára. Minden induló egy Petőfi Sándor-verset
választott a nemes megmérettetésre. Az osztályon belüli versenyek legjobbjai jutottak el az
iskolai döntőbe. Remek versválasztásokat és csodálatos, érett versmondásokat hallottunk
mind az 5-6. osztályos, mind a 7-8. osztályos korcsoportban. A több mint 30 induló közül a
következő végeredmény született:

5-6. osztályosok
        1. helyezést értek el: Dimovics Krisztián Rodrigó 5. b
                                         Pál Zsombor 5. c
                                         Sipos Jázmin 5. b

        2. helyezést ért el: Kiss Vivien 5. b

7-8. osztályosok
       1. helyezést ért el:     Mohácsi Zoltán Renátó 7. b
       2. helyezést értek el: Keresztúri Kitti 8. b
                                         Paku Renátó Péter 8. a
       3. helyezést ért el:      Dékány Cintia Vanessza 7. b

Felkészítő pedagógusok: Frányó Judit, Hegedűs Erika, Ménesiné Molnár Erika, Szabó
Zoltánné tanárnők

Szépírás-verseny
Első alkalommal rendezte meg iskolánk a felső tagozatosok között a legszebben írók
vetélkedését. A Petőfi-millecentenárium alkalmából Petőfi Sándor életéről szóló szöveget
kaptak a gyerekek. A zsűri figyelemmel kísérte a szabályos betűírást, a betűkapcsolásokat, a
szabályos ékezetek használatát, és a hibátlan szövegírást is. Rendkívül népszerűnek bizonyult
ez a vetélkedőnk, hiszen 50-nél is versenyző mérte össze a szépíró-képességét.

5. osztályosok
    1. helyezést ért el: Mika Szintia 5. b
    2. helyezést ért el: Seller Csenge 5. b
    3. helyezést ért el: Hegedűs Hanna 5. a

6. osztályosok
    1. helyezést értek el: Horváth Aisa 6. a
                                     Hajdu Dorina 6. b
    2. helyezést ért el: Rácz Szofia 6. b
    3. helyezést ért el: Dóda Ramóna Aranka 6. b


7-8. osztályosok
1. helyezést ért el: Bitó Kitti 7. b
2. helyezést ért el: Misik Balázs 8. a
3. helyezést ért el: Nagy Nadin 7. c


Nagy eredményként könyveljük el, hogy mindkét vetélkedésen részt vettek olyan diákok is,
akik tanulási nehézségekkel küszködnek. Szép írásukkal és versmondásukkal ők is
eredményesen tudtak szerepelni.