Pályaorientációs nap 2025

2025. október 10-én pályaorientációs napot tartottunk.
Minden évben hangsúlyt fektetünk a különböző szakmák bemutatására, megismertetésére, a
munkahelyek meglátogatására. Már az első osztályos tanulóink is aktív résztvevői ennek a
programnak.
Az 1.a és 1.c osztály sétát tett a pénteki piacon, majd interaktív feladatokon és meséken
keresztül beszélgettek a foglalkozásokról. Az 1. b osztály kisebb kirándulást tett egy
tanyagazdaságba, ahol állatok gondozásával ismerkedtek.
A 2.a osztály kerékpárral látogatta meg a Gombos kertészetet, ahol az üvegházi
növénytermesztés legmodernebb technológiájába nyerhettek bepillantást. A 2.b és 2.c
osztályok a tűzoltóságra látogattak el. Érdekes és fontos ismereteket szereztek a tűzoltók
munkájáról, a biztonságos tűzhasználatról, a veszélyek elkerüléséről, és esetleges balesetnél a
helyes állampolgári magatartásról.
A 3.a osztályosokat a Takó kertészet fogadta, ahol a kertészetben folyó munkákat tekinthették
meg a gyerekek, majd interaktív feladatokkal és játékokkal színesítették a délelőtti
programjukat. A 3.b osztály a Czékus Műszaki Állomáson és a mellette lévő lovarda
látogatásakor szereztek új élményeket. A mentőállomáson sok fontos ismerettel gazdagodott a
3.c osztály és szituációs játékokkal tették még izgalmasabbá a délelőttöt.
A 4.a osztály a Kisteleki Rendőrkapitányság működését, dolgozóit, tevékenységeit ismerhette
meg. A gyerekek érdekes tájékoztatást és bemutatást kaptak az egyenruháról, a fegyverekről,
a napi munkáról, a rendőri eszközökről, autóról. A 4.b osztály igazi „én-időt” varázsolt
magának: edzőterem felkeresésével kezdték a napot, majd egy fodrászatban és egy manikűrös
szalonban tettek látogatást. Megszépülve, feltöltődve, friss és nagyon jó élményekkel tértek
vissza az iskolába. A 4.c osztály a Polgármesteri Hivatal feladataival, tevékenységeivel,
dolgozóival ismerkedtek meg. Kipróbálhatták, hogy milyen a polgármester úr székében helyet
foglalni és hogyan zajlik egy esküvő? Az anyakönyvvezető egy „igazi esküvővel” lepte meg a
gyerekeket, amely nagyon nagy sikert aratott.
Köszönjük minden intézménynek, szervezetnek, vállalkozónak, hogy segítették iskolánk
programját és igazi, élményteli napot biztosítottak tanulóinknak!

Az 5. és 6. osztályosok programját az osztályfőnökök szervezték meg.
Ezen a napon az 5.a osztály Szegedre utazott, ahol a vonaton megismerkedtek a kalauz
munkájával. Majd múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A Kisteleken élők
évtizedek óta tudják, hogy a Zefir cukrászdában finom sütiket lehet kapni. Az 5.b osztály
tanulói a cukrász szakma szépségeivel ismerkedtek ezen a napon. Érdeklődéssel figyelték,
milyen összetett egy cukrász feladata, mitől lesz szép és finom egy tortaszelet, mikor indul
munkába egy cukrász. Természetesen finom süteményeket is megízlelhettek. Az 5.c
osztályosok a Polgármesteri Hivatalban dolgozók munkáját követték nyomon. Még rögtönzött
házasságkötést is eljátszottak a tanulók. Utána nagy sétát tettek a városban, benéztek az
Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumba, majd a Roberto Car
autókereskedésben töltöttek el egy kis időt. Izgalmasan telt a délelőtt az 5.d osztályosoknak is.
Először kerékpárral a város szélén álló Házépítők Áruházába mentek, ahol nagy szeretettel

fogadták őket, utána a Kisteleki Öntözéstechnika dolgozóinak a munkáját követhették
nyomon. A mezőgazdaság és állattenyésztés szépségét és nehézségét tapasztalhatták meg a
6.a osztály tanulói, akik egyik osztálytársuk tanyáján tettek látogatást. A 6.b osztályosokat a
Prysmian MKM Kisteleki Kábelgyár munkatársai látták vendégül. Tartalmas délelőttöt
töltöttek el ott. Az 6.c osztály tanulói a Kisteleki Ede Városi Könyvtárban
megtapasztalhatták, hogy a könyvtárosnak nemcsak az a feladata, hogy kölcsönzéskor kitölti
az olvasójegyünket. Cél volt, hogy megismerkedjenek a könyvtár szerkezetével is. Az alapok
megismerése után játékos vetélkedő keretében mutatták meg, mit tanultak aznap.
Minden fogadó intézménynek köszönjük az együttműködését.
Sok éves hagyomány iskolánkban, hogy a pályaorientációs napon meghívjuk azoknak a
középiskoláknak a képviselőit, ahol szívesen tanulnak tovább tanulóink. Nagy örömünkre
szolgál, hogy évek óta nagy érdeklődés kíséri ezt a napot. A középiskolák tanárai és tanulói a
7. és 8. osztályos tanulóknak bemutatták az iskolájukban folyó munkát, tájékoztatást adtak a
következő tanévben induló osztályokról.
Köszönjük nekik, hogy igazán élményszerű intézmény bemutatókat tartottak, ezzel is
felkeltették diákjaink érdeklődését.
8 iskola fogadta el meghívásunkat, melyek a következők: Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és
Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium; Kiskunhalasi Szakképzési Centrum
Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum; Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és
Szakgimnázium; Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola; Alföldi ASZC Fodor József
Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola; Constantinum Katolikus Óvoda, Általános
Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium; Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza;
Mórahalmi Technikum, Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium.
Az idén először az Agrárkamara munkatársa is bekapcsolódott diákjaink pályaválasztásának
előkészítésébe. Évek óta jó kapcsolatot ápolunk  a Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai
Szakszolgálat pályaválasztást segítő munkatársaival. Ők is részt vettek ezen a napon, ahol
játékos feladatok segítségével mélyítették a továbbtanulás előtt álló diákjaink tudását.
Köszönjük kitartó munkájukat.