Negyedik helyezést ért el az országos versenyen a kisteleki diák

„Negyedik helyezést ért el az országos versenyen a kisteleki diák „– ezzel a címmel tudósított a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság saját honlapján, 2014.szeptember 30-án.
2014 tavaszán rajzpályázatot hirdetett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság. A kiírással a 10-18 éves korosztályt szólították meg, melynek célja az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a tűzmegelőzés fontosságára.A pályaművek beérkezési határideje szeptember 15-e volt. A megadott határidőre összesen 89 pályamű érkezett a katasztrófavédelemhez Csongrád megyében. Szorgalmasan rajzoltak a szegedi és a környező települések iskoláiban is. A legtöbb beadott alkotás Kistelek városából érkezett, a nyertes rajz is innen került ki.
A beküldött alkotásokat szeptemberben bírálta el a háromtagú zsűri Szegeden, az igazgatóság épületében. Dusha Béla fotóművész, Márok Tamás televíziós műsorvezető, valamint a katasztrófavédelem részéről Rókus Imre egybehangzó véleménye alapján született meg a végső döntés.rajzpalyazat2Az eredményhirdetésre szeptember 23-án került sor a szegedi tűzoltó-parancsnokság épületében. A gyermekekért délután egy órakor érkezett meg az autó a Kisteleki Általános Iskolához. A három helyezett alkotás készítőjét hosszú integetéssel búcsúztatták társaik, amíg a piros autó el nem hagyta az iskola udvarát. A gyerekek kettő óra előtt érkeztek meg a tűzoltóság épületébe, ahol már várták őket. Elsőként Szatmári Imre tűzoltó ezredes, megyei igazgató köszöntötte a diákokat, majd Dusrajzpalyazat3ha Béla elmondta, hogyan és milyen szempontok alapján hozta meg döntését a szakmai zsűri. A gyermekek az ajándékok és elismerések átvételét követően látogatást tettek a parancsnokság épületében. Élvezettel próbálták fel a tűzoltók védőruháit, beültek a fecskendőkbe. Megcsodálták a parancsnokság sugárhajtóműves oltóberendezését, valamint egy próbariasztás alkalmával megfigyelhették mi történik, amikor bejelentés érkezik a tűzoltókhoz.Szeptember 30-án tovább folytatódott a sikertörténet Budapesten. A katasztrófavédelem központi múzeumában tartott ünnepélyes országos eredményhirdetésen Péter alkotása az előkelő negyedik helyen végzett, plakát kategóriában.Bérczi László tű. dandártábornok, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke elmondta, hogy több mint 300 pályamunka született több kategóriában. Ezekből választotta ki a művészekből álló zsűri a teremben megjelent fiatal alkotók munkáit. Köszöntője és értékelése után a főfelügyelő átadta a pályázat négy kategóriája – plakát, film, hanganyag és web – győzteseinek a díjakat és ajándéktárgyakat. A gyerekeket és kísérőiket ezt követően terített asztal várta. Berki Imre múzeumigazgató úr pedig, múzeum látogatásra invitálta a jelenlevőket. Élményekkel gazdagodva, boldogan indultunk haza Peti, az édesapja és jómagam a megyei parancsnokság autójával, mely háztól házig szállított bennünket.

rajzpalyazat4rajzpalyazat5

Köszönjük a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság segítségét az eredményhirdetésekre való utaztatásunkban!

Gratulálunk az alkotóknak: Czinege Péter Pálnak, Haskó Dánielnek, Bárkányi Lili Violának és felkészítő-tanáraiknak: Jobbágyné Vörös Ibolyának, Vass Teréziának, és további sok sikert kívánunk nekik!

Jobbágyné Vörös Ibolya

………rajz tanárnő………

Iskolánk díjazott alkotásai

 A harmadik legjobb rajzot Bárkányi Lili Viola készítette, aki a Kisteleki Általános Iskola hatodik osztályos tanulója. A kép címe: Karácsonyi tűz.

karacsonyitűz

A zsűri döntése alapján második helyezést ért el Haskó Dániel „Sátrazás” című rajza.

sátrazás

Az első helyezett pedig Czinege Péter Pál „Ég a határ” című alkotása kapta.

égahatár

Péter elmondta, rajzának egy híradóban látott tűzeset adta az ötletet. A televízió előtt ülve édesapjával beszélték meg a híradóban látottakat egy szabadtéri tűz kapcsán. Az összefoglalóban elhangzott, hogy a tűzoltók hogyan és milyen módon akadályozták meg a lángok továbbterjedését. Péter fejében az ott hallottak, valamint az édesapja által elmondottak adták az ötletet, amely alapján elkészítette rajzát, mellyel egyenes út vezetett a következő megmérettetésre, a budapesti országos döntőbe.