Iskolánk az idén első alkalommal vett részt a First Lego League Szegedi regionális selejtezőjén. A verseny a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara épületének második emeletén került megrendezésre. Első versenyük volt az ötödik évfolyamosoknak – (Lunka Nimród, Kothencz Alex és Megyesi Marcell). Szakkör keretében már szeptember óta ismerkedtek a programozással, de a felkészülést januárban kezdtük el a megmérettetésre. Nem csak programozás, hanem a pálya elemeinek az összeállítása is a csapat feladatához tartozott. A másfél hónap állt rendelkezésünkre, ezalatt nagy fejlődésen mentek át a gyerekek a programozás területén is. A Kis Csapat sikeresen vette az akadályokat.
Külön köszönjük az iparkamarának, hogy részt vehettünk ezen a versenyen.
