admin bejegyzései

Farsang

Február 20-án került megrendezésre a Kisteleki Általános Iskolában a Farsangi mulatság. Fergeteges műsorral űzték el a telet az alsó tagozatra járó diákok.

A 13 órakor kezdődő rendezvényt a 4. b osztály tanulói nyitották meg egy fényjátékkal. Őket követték az első évfolyamra járó diákok, akik ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe bújtak, melyeket osztályonként mutattak be. A második évfolyam produkciói is fokozták a délután jó hangulatát. A gyerekek egyénileg öltöztek be, de a közös koreográfiák már jelezték, hogy az osztályok már igazi egységgé kovácsolódtak. Az eltérő tantervű osztály indiántánc segítségét hívta a tél elűzéséhez. A harmadik évfolyamosok csoportos produkciókkal gyönyörködtették a közönséget. A cowboyoktól kezdve, a macskák és egerek civakodásán keresztül jutottunk el az egyéniségek örömtáncához. A délutánt a 4. a és a 4. c osztály műsora koronázta meg egy fergeteges múltidéző tánccal, illetve egy könyv megelevenedő szereplőivel.

Minden diák és pedagógus nagyon élvezte a változatos bemutatókat, amely után jöhetett a megérdemelt táncos mulatság.

Köszönjük szépen a felkészítő tanítóknak, a segítőknek és a szülőknek, hogy idén is ilyen magas színvonalat képviselhetett az alsó tagozatos farsang!

A felső tagozatosok farsangi műsora 15 órakor kezdődött a Klebelsberg Művelődési Központ nagytermében. Az előző évhez hasonlóan a műsorszámokhoz a zenét az 50-es, 60-as, 70-es és 80-as évekből kellett választaniuk az osztályoknak. Az idén már külföldi együttesek zenéjére is készíthettek koreográfiát. A teljesség igénye nélkül néhány dal címe: Csak egy tánc volt, Duna-parti csónakházban, Lakodalom van a mi utcánkban. Híres együttesek slágereit is felhasználták a diákok, köztük a Bee Gees, az  ABBA és a Boney M. időtálló zenéi késztették tapsra a közönséget. Az egyik leghíresebb amerikai musical, a Grease néhány ismertebb dallama mellet még sok-sok fülbemászó sláger töltötte be a termet. Minden osztály tanulói színvonalas, ötletdús produkciót mutattak be. Ezután az aulában folytatódott a jó hangulatú buli. A zenét Kothencz Péter szolgáltatta, a hangulatért a gyerekek voltak a felelősek. Aki megéhezett, az ebédlőben kereshetett magának finomságokat az SZMK jóvoltából.

Nyelvi kavalkád

Iskolánk Idegennyelvi Munkaközössége február 3-án rendezte meg Nyelvi kavalkád című programját. Az eseményen a 7–8. évfolyam érdeklődő tanulói vettek részt, akik játékos, interaktív feladatokon keresztül ismerkedhettek meg különböző idegen nyelvekkel.

A rendezvény során a diákok a francia, a koreai, a német és az olasz nyelvbe nyerhettek betekintést. A feladatok között szerepelt francia nyelvű rejtvényfejtés, olasz és angol szavak párosítása, egy német dal meghallgatása, valamint a koreai írás különleges jeleinek felismerése és megrajzolása.

A program célja az volt, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését az idegen nyelvek és kultúrák iránt, valamint élményszerű módon mutassa meg a nyelvtanulás sokszínűségét. A Nyelvi kavalkád jó hangulatban zajlott, és értékes tapasztalatokkal gazdagította a résztvevőket.

Fejfrissítő hét

Az Aktív Iskola Program keretében általános iskolánk 2026. január 26-30 között valósította meg a fejfrissítő hét kihívását. A program lebonyolítása előtt Székesiné Zsibók Emese tanító néni és Kelemen Zita testnevelő vállalta, hogy egy országos szakmai workshop keretében továbbképzésen vesznek részt és sok-sok ötlettel gazdagodva vágnak bele a tervezésbe.

A projekt lényege az volt, hogy tanítási órára belátogatva kicsit átmozgassák, kicsit felvidítsák az aktív tanulói csapat szereplői a tanulókat. Egy héten keresztül más-más tanítási órákra látogattak be a résztvevő SPAN-os tanulók, ahol 3-4 perces programjuk bemutatása után elköszönve nem zavarták tovább a tanítási órák rendjét.

Emese néni vállalta, hogy a 4.c osztály tanulóival minden napra más koreográfiával készülve alsós és felsős osztályokhoz látogatnak el, megmutatva nekik a zenés gyakorlatukat, és egyben arra motiválták a diákokat, hogy velük együtt mozogjanak.

Zita néni az iskola SPAN tanulóival csoportokat alkotva, különböző mókás játékos feladatokat, közös táncot vagy koreográfiát előadva inspirálják diáktársaikat.

A lehetőségét, hogy a diákokat felfrissítsék más kollega és megragadta, Molnár Kata néni robotos kihívást tervezett.

A hét nagy sikert aratott egyaránt a diákok és a tanárok körében is, arra kérték a szervezőket, hogy több ilyen jellegű eseménnyel lepjék meg az év során őket. 🙂

                                                                                        Székesiné Zsibók Emese

                                                                                            Kelemen Zita

First Lego League robotika verseny

Iskolánk az idén első alkalommal vett részt a First Lego League Szegedi regionális selejtezőjén. A verseny a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara épületének második emeletén került megrendezésre. Első versenyük volt az ötödik évfolyamosoknak – (Lunka Nimród, Kothencz Alex és Megyesi Marcell). Szakkör keretében már szeptember óta ismerkedtek a programozással, de a felkészülést januárban kezdtük el a megmérettetésre. Nem csak programozás, hanem a pálya elemeinek az összeállítása is a csapat feladatához tartozott. A másfél hónap állt rendelkezésünkre, ezalatt nagy fejlődésen mentek át a gyerekek a programozás területén is.  A Kis Csapat sikeresen vette az akadályokat.

Külön köszönjük az iparkamarának, hogy részt vehettünk ezen a versenyen.

Nagyszerű eredményekkel szerepeltek tanulóink az úszás diákolimpiákon!

Igen nagy létszámban sikerült részt venni a városi és a megyei úszás diákolimpián, ahol a következő eredmények születtek:

2026.01.20. Városi úszás diákolimpia Szeged

II. Kcs. 50m hát

3. hely Kormányos Fruzsina 4.a

II. Kcs. 50m mell

3. hely Kormányos Fruzsina 4.a

II. Kcs. 4x50m fiú váltó

1. hely Huszka Máté 4.c, Makai Máté 5.a, Fülöp Marcell 5.c, Bánfi Milán 5.c

II. Kcs. 4x 50m leány váltó

2. hely Bélteki Léna 4.a, Kormányos Fruzsina 4.a, Takó Jázmin 5.d, Belányi Dóra 5.b

Mindkét váltó kivívta a megyei döntőre való továbbjutást!

További egyéni eredmények:

További egyéni eredmények:

I. Kcs.

Bakaity Nimród 2.b                         50m gyors           4. hely,                 50m mell             5.hely

Horváth- Zsikó Sára 2.b                 50m hát               6. hely,                 50m gyors           11. hely

Szabó Virág 2.b                               50m mell             7. hely

Olasz Zora 2.c                                 50m mell             6. hely,                 50m hát               9.hely

II. Kcs.

Fülöp Marcell 5. c                            50m mell             5. hely

Bánfi Milán 5.c                                 50m mell             7. hely,                 50m hát               8.hely

Belányi Dóra 5.b                              50m mell             6.hely

Bélteki Léna 4.a                               50m hát               10. hely

Takó Jázmin 5.d                               50m gyors           14.hely

2026.02.09. Megyei úszás diákolimpia Hódmezővásárhely

II.Kcs. A városi diákolimpiáról továbbjutott mindkét váltó a legnagyobb meglepetésre a 3.helyen zárt igen erős mezőnyben, amely hatalmas siker az iskola életében!

Egyéni eredmények:

III. Kcs. B kategória

Munytán Adél 7.a                            100m hát            1. hely

Huszka Boglárka                             100m mell          8.hely

IV. Kcs

Belányi Barbara 7.b                        100m hát            1. hely

Olasz Zétény 8.b                             100m hát            2. hely

Ruskó Gergő 7.b                             100m gyors        3.hely

Muntyán Adél és Belányi Barbara elért első helyezéssel kivívta az országos döntőn való részvételt, amelyet Szentesen rendeznek meg március hónapban!

Gratulálunk tanulóinknak és további sikeres versenyzést kívánunk!

Felkészítő tanárok:

Jánosi Adél

Kelemen Zita

Kazinczy-verseny a Kisteleki Általános Iskolában

„Mívelni, gondozni, ápolni, törődni az édesanyanyelvükkel a lehető legszebb és legnemesebb cselekedet.” – Kölcsey Ferenc

Iskolánk 2026. január 28-án rendezte meg a területünkön működő általános iskolák számára a Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép magyar beszéd verseny”-t. Ezt az országunkat átfogó nemes vetélkedést ma már megrendezik az általános iskolások, a középiskolások és az egyetemisták számára is. Nyelvészek, pedagógusok és művészek állnak a mozgalom mellé, és támogatják töretlen lelkesedéssel.

Területi versenyünkre 29 versenyző nevezett a környék iskoláiból.

5-6. és 7-8. osztályos korcsoportokban folyt a vetélkedés. Először a maguk által választott szöveget olvasták fel a gyerekek, a második fordulóban pedig a zsűri által kijelölt idegen szöveget. Komoly összpontosításra, kitartásra és állóképességre is szüksége van annak, aki ezen a versenyen részt vesz. Nagyon sok ügyes olvasót hallhattunk, akik közül 1-3. helyezést osztott ki a zsűri mindkét korcsoportban.

A verseny helyezettjei:

7-8. osztály – 1. hely Varga Kamilla – Balástya

                      2. hely Niemeyer Mátyás – Csengele

                      3. hely Nagy Johanna Judit – Kistelek

5-6. osztály – 1. hely Farkas Lenke Ilma – Kistelek

                      2. hely Böröcz Emília – Balástya

                      3. hely Vincze Viktória – Kistelek

Térségünket Varga Kamilla fogja képviselni márciusban az országos versenyen Kisújszálláson.

Iskolai Humán munkaközösségünk köszöni a gyerekek és a felkészítők színvonalas munkáját!

Eplényi síelés

Iskolánk 8.c osztályos tanulói az Aktív Magyarország Program keretében 2026.01.27.-én Eplényben
töltöttek el egy felejthetetlen élményekkel teli napot.
Az ÉLD+ Élménysport Diákoknak program ingyenes sportolási lehetőséget biztosít minden
magyarországi köznevelési intézményben tanuló diák számára. A kezdeményezés célja, hogy minden
fiatal megismerhesse és kipróbálhassa a síelés élménysportágát.
Nyertes pályázat során 15 fővel vehettünk részt, ezen a programon, ahol a résztvevők teljes
felszerelését és a 2,5 órás oktatást a pályázat kiírói biztosították.
Ezen a napon a szatymazi általános iskola két osztályával összefogva külön busz bérlésével jutottunk
el az eplényi síparadicsomba, ahol kiscsoportokra osztva a diákokat a síelés alapjaira tanítottak.
A közös utazás és az együtt eltöltött nap meghatározó volt mindkét iskola számára a további
kirándulások és partnerkapcsolat kialakításához.

Kelemen Zita
osztályfőnök

A magyar kultúra napja

1989 óta ünnepeljük hazánkban a magyar kultúra napját.

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt, vagyis erre a napra dátumozta a mű kéziratát.

A megemlékezés ötlete Fasang Árpád zongoraművésztől ered, aki szerint: „Ez a nap annak a tudatosítására is alkalmas, hogy ezeréves örökségünkből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk.”

Iskolánkban – rendhagyó módon – képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdettünk a diákok körében. Nagyon értékes alkotások érkeztek a gyerekektől: versek, mesék, rajzok, festmények. Az irodalmi pályamunkák felolvasásával és a képek kiállításával a gyerekekkel közösen emlékeztünk meg a jeles eseményről.

Az irodalmi írások alkotói:

5.d: Csonka Zoé, Keresztúri Kiara, Nemes-Bogi Sára, Rausch Száva, Sáringer Milla

6.c: Kismárton Liliána

7.c: Veres Melinda

8.b: Gémes Benett Benjamin, Hinkó Brenda, Kiss Vivien, Kovács Zita, Nagy Norina Fanni, Olasz Zétény, Papp Zsombor, Tóth-Andor Mira

A képzőművészeti kategória pályázói:

Megyesi Marcell 5/a
Sági Dorina 5/a
Sándor Boglárka 5/a
Rácz Zsófia 5/b
Tóth Regő 5/b
Nagy Zoé 5/c
Simon Imola 5/c
Szabó Vivien 5/c
Nemes-Bogai Sára 5/d
Bácskai Blanka 6/a
Fülöp Jázmin 6/a
Fülöp Lilla 6/a
Keresztényi Zoé 6/b
Pusztai Tünde 6/b
Horváth Zoé 6/c
Huszka Boglárka 6/c
Nagy Hanna 7/a
Gilicze Anna 7/a
Gombos Martina 7/b
Belányi Barbara 7/b
Veres Melinda 7/c
Nagy Johanna 7/c
Illés Lara 7/c
Gyapjas Klaudia 8/a
Seller Csenge 8/B
Sipos Jázmin 8/b
Baráth Dominika 8/c
Pál Zsombor 8/c

Gratulálunk minden pályázónak, és köszönjük a gyerekek aktivitását!

A magyar sport ünnepe

Minden évben az egyik legrangosabb hazai sportesemény a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett Az Év Sportolója Gála, amelyre 2026-ban január 12-én, hétfőn 19:30-tól, a Magyar Állami Operaházban került sor. Közel ezer vendég ünnepelte az előző esztendő legkiválóbb sportolóit, edzőit.

Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a 68. Nemzeti Sport Gálán a Kisteleki Általános Iskola kiváló tanulója és sportolója, Fülöp Nelli 7.a osztályos diákunk is tagja lehetett annak a kisorsolt 12 fiatal versenyzőnek, akik, mint díjátadó kísérő sportolók átadhatták a díjakat kimagasló sportolóinknak. Hatalmas élmény volt Nellinek Magyarország bajnokaival egy színpadon állni az Operaházban, és díjátadásra kísérni Andrew Parsonst és Détári Lajost!

Gratulálunk Nelli!

Aktív tanulói csapat a Kisteleki Általános Iskolában

Az idei tanévben immár második alkalommal működik iskolánkban SPAN (Sportot Propagáló Aktív Nebulók) Aktív Tanulói csapat. A program célja, hogy az iskolában kialakuljon egy olyan kis létszámú diákközösség, amely az Aktív Iskola program mellett elköteleződve aktivizálja diáktársait, és olyan események megvalósításában vállal szerepet, amelyek mozgásra ösztönzik társaikat. A diákok bekapcsolása az Aktív Iskola programba több szinten megvalósítható pedagógiai feladat. A kutatások és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a társas ösztönzés és mintaadás az egyik legerősebb motiváció a fizikailag aktív, sportos tevékenységekbe történő bekapcsolódásra. Az Aktív Iskolában a programhoz kapcsolódó mozgásos események, aktivitások lebonyolításában a diáktársak önkéntes szerep- és felelősségvállalása motiváló tényezőként hat a diáktársak előtt is.

Már a tanév elején nagy volt az érdeklődés, sokan szerettek volna bekerülni a SPAN-ok közé. Ehhez egy motivációs levél benyújtására volt szükség, melyet szép számban be is adtak tanulók. Jelenleg 12 felsős diákból áll a csapat, akik már át is vették megbízó levelüket, valamint tornazsákot és baseballsapkát is kaptak. A csapat rendkívül motivált, kreatív, tettre kész. Az elmúlt négy hónap során számos programba bekapcsolódtak már. Volt melyet maguk találtak ki és valósítottak is meg, valamint olyan is, mely során a városi vagy iskolai sportos programok megvalósításában voltak a testnevelők, szervezők segítségére. Ilyen volt pl. Magyar Diáksport Napja, Szüreti 10 próba – Kisteleki Sajt és Gasztronómiai Fesztivál, Szüreti bál, iskolai sportfesztiválok megvalósításában segítségnyújtás, egészség kvízek készítése, lebonyolítása…

A tanév során még számos programba tudnak majd bekapcsolódni SPAN-jaink, valamint színes, változatos programok szervezésére kapnak lehetőséget a tanév hátralévő részében is, hogy ezáltal is népszerűsítsék a mozgást, egészséges életmódot. 

Iskolánk SPAN tanulói:

  1. Belányi Barbara (7.b)
  2. Bitó Tímea (6.b)
  3. Fülöp Nelli (7.a)
  4. Gilicze Anna (7.a)
  5. Gombos Martina (7.b)
  6. Hegedűs Rebeka (6.b)
  7. Horváth-Zsikó Szofi (7.b)
  8. Kalapos Lara (7.b)
  9. Pál Zsombor (8.c)
  10. Rácz Blanka (6.c)
  11. Vass Veronika (6.b)
  12. Zelei Olivér (6.c)