Határtalanul Erdélyben

A „Határtalanul” program keretein belül 2018. május 29.-június 1. között a Kisteleki Általános Iskola 7. osztályos tanulói 46 fővel és 5 kísérő pedagógussal látogattak el Erdélybe. Útjuk során megtekintették Nagyszalontán az Arany János Emlékmúzeumot a Csonka-toronynál, majd tovább utazva Királyhágón keresztül Kolozsváron tettek egy városnéző sétát, amelynek keretében érintették a Mátyás-szobor és Szt. Mihály templom, valamint Hunyadi Mátyás szülőháza mellett a Farkas utcai 1503-ban épült református templomot és a Bolyai-házat is. Szálláshelyüket Szentegyházán este foglalták el.

Másnap elutaztak a Szt. Anna-tóhoz és megcsodálták a szomszédságában fekvő Mohos-láp szépségeit. Ellátogattak az ismert pünkösdi zarándokhelyre, Csíksomlyóra, ahol a Mária Kegytemplomot és a kolostort keresték fel, majd rövid túrára indultak, a „nyeregbe”. Délután Szentegyházán kipróbálták, hogyan lehet saját készítésű kürtőskalácsot sütni, majd végigjárták a helyi, szénapadláson épült kalandpark állomásait. Ezután focimeccsen szurkolhattak a fiúknak, akik a helyi srácokkal mérkőztek meg.

A harmadik napon megnézték a Gyilkos-tavat és a Békás-szorost, majd délután a Parajdi Sóbányában tettek látogatást, utána végigjárták a korondi bazársort, és Farkaslakán megkoszorúzták Tamási Áron sírhelyét.

A hazautazás napján útba ejtették Segesvárt, ahol felmentek a 172 fokból álló Diáklépcsőn is a várhegy tetejére, majd Vajdahunyad következett a Hunyadiak várának bejárásával. Az utolsó helyszín Arad volt, ahol megkoszorúzták a vértanúk emlékművét.

A tanulók és kísérőik sok szép emlékkel tértek vissza az iskolába. A résztvevő diákok és pedagógusok köszönetüket fejezik ki a támogatóknak.

Muhel Gábor
osztályfőnök