Szüreti mulatság

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon került sor a Kisteleki Általános Iskola hagyományos szüreti báljára, ahol délután az alsó tagozatosok, este pedig a felső tagozatosok szórakozhattak az őszi ünnepkör szüreti mulatságán. A program az alsó tornateremben vette kezdetét, ahol Kovács Erzsébet Az okos lány meg az obsitos című népmesét olvasta fel az alsósoknak, majd a Kisteleki Citerazenekar fellépése következett.

Az aulában játékok és kézműves foglalkozások várták a diákokat, ahol lehetett rajzolni, festeni, dióval célba dobni, kukoricacsumából tornyot építeni vagy épp gesztenyével és makkal malmozni.

Az ebédlőben a szülői munkaközösség által biztosított büfében szendvicseket, süteményeket és frissítőket fogyaszthattak a gyerekek.

A felső tagozatosoknak az iskola aulájában vette kezdetét délután a szüreti bál a Kisteleki Citerazenekar műsorával. Ezután már a hagyományos, estig tartó buli zárta a szüreti mulatságot.

Köszönjük minden résztvevő és kedves szülő munkáját, hozzájárulását a délután sikeréhez.