Budapesti kirándulás

A Vodafone Digitális Iskola Program keretén belül a Kisteleki Általános Iskola 8 tanulója és 2 pedagógusa egy budapesti látogatáson vett részt 2016. május 13-án. A programra 25 iskolából vártak vendégeket a szervezők.

8 órakor busz jött értünk az iskola elé, amely Budára vitt minket, ahol felszálltunk az Európa hajóra. Mindannyian nagyon meglepetten vettük tudomásul, hogy pazar ellátásban lesz részünk. A fedélzetre lépve hófehér, megterített asztalokat láttunk. A hajó személyzete és az önkéntes segítők lesték minden kívánságunkat. Gyorsan birtokba vettük a többi tanulóval együtt a „Duna királynőjét”. 10:30-kor a hajó elindult, idegenvezető mutatta be a Duna két partján álló épületeket, és mesélt róluk sok érdekességet. Közben a svédasztalról válogathattunk a finomabbnál finomabb ételekből.

Ebéd után néhány játékos feladatot kellett megoldanunk, amelyhez segítségül hívtuk a Vodafone-tól kapott táblagépeket. A jó munka jutalma a csapat minden tagjának egy napszemüveg volt.

Ezután elsétáltunk a Parlamenthez. Megcsodáltuk az ország egyik legszebb épületét. A felsőházi ülésterem padsoraiban ülve hallgattuk végig az idegenvezetőt, aki sok-sok érdekességet mesélt nekünk az épületről. Itt találkozhattunk Rachel Lotan professzor asszonnyal, a KIP módszer egyik kidolgozójával is. A parlamenti sétán megtekintettük a koronázási ékszereket.

Ezután a tartalmas programban bővelkedő nap után vidáman és élményekkel gazdagodva tértünk haza Kistelekre.

Köszönjük a Vodafone-nak, hogy lehetővé tette számunkra ezt a kirándulást!

Ménesiné Molnár Erika